Egy jó instrukció

olyan, mint amikor az erdőn fel kell tenni a platóra egy irdatlan fatörzset, amit szemmel láthatóan nem tudok megmozdítani, nemhogy egyedül de hárman se tudnánk… Sehol senki, hiába jöttem ha nem rakom fel, de holnap is hiába jönnék.
És akkor addig próbálkozik, aztán gondolkozik az ember, amíg rá nem jön, hogy nem kell az egészet egyszerre felrakni, hanem először elég az egyik végét, és azt sem egészen, csak egy picit, aztán a másik végét, azt is egy egész picit…, aztán még egy picit, s ha közben mindig jól meg van támasztva, és nem esik le, – rossz esetben – rám az egész, hogy kezdhessem újra, akkor apránként (mindent) meg lehet oldani. Először sok kudarc és sok idő előzi meg a sikert, másodszorra és sokadszorra is kell kudarc és idő, de kevesebb.

A táncórán többnyire már ennél eleve kisebbek a feladatok: mintha csak – mondjuk – egy hasonlóképp óriási fatörzset kellene egy centiméterrel arrébb tenni. Mondjuk minden nap. Az első centi a legnehezebb. A tanuló világosan – és helyesen – látja, hogy  a feladat megoldhatatlan. És itt nyílik egy kis tér a tanárnak, mesternek, hogy egy apró forszot mutasson. Egyet és – ez mondandóm lényege – egyet és nem többet (egyszerre). Megmutassa mit kell megfigyelni, és attól függően, milyen eszközzel, hol kell beavatkozni. És ha a siker nem marad el (és ez a tanár felelőssége), a sikerélmény (ami már a diáké) egy életre megtanít a konkrét probléma megoldására és általában a problémák megoldásának lehetségességére.

Minden, ami a test

döntő annak, aki a testtel foglalkozik. Ilyen értelemben a táncos test iránti figyelme alig különbözik a szabó, a sebész, a boncnok, a kozmetikus, a masszőr avagy az örömfiú, az örömlány testre irányuló szakmai alapú érdeklődésétől. Minőségi esetben ők is az egész ember elválaszthatatlan részének tekintik a testet, de ez nem alapfeltétel, nem szükségszerű, míg a táncos csakis addig és ezáltal táncos.

a jobb meg a bal meg az én

úgy tűnik távolodik a jobb és baloldal
mélyülnek a lövészárkok
összezárnak a szekértáborok
hegesednek a buborékok falai

egyidejűleg úgy is tűnik, hogy
alig van különbség a jobb és a baloldal programjai közt
mind ugyanazt mondja – a maga stílusában  -,
amit a szavazók többsége hallani akar, miután
beetettek minket és aztán
a közvéleménykutatások pontosítják,
mire vevő a “nép”

de ha nem vagyok sem a jobb, sem a bal oldalon
akkor hol vagyok én

mindenesetre
ők egymáshoz sokkal, de sokkal közelebb állnak
mint én hozzájuk
az egyikhez vagy a másikhoz

ebből az következik, hogy semmiképp sem állhatok, valahol köztük félúton
ráadásul az a hely foglalt
félúton köztük a röhögő harmadik áll
sem nem jobb, sem nem bal, sem nem semmi:

cinikus hatalomtechnikus
“oszd meg és lopj”, hogy
legyen miből hazudni és
– amikor majd kell, (mert egyszer majd kell) – menekülni

de ez már az ő bajuk…

ha én nem vagyok
sem a jobb
sem a bal oldalon
sem köztük

akkor hol vagyok én

mondjuk az ő szemszögükből sehol

igaz, az én szemszögemből meg ők nem látszanak
pontosabban nem megkülönböztethetőek
határaik elmosódottak (vagy nincsenek?)

jobb és bal
bal és jobb
érzelmi kérdés?
lehet, hogy azon múlik
kik irtották ki a családodat
szisztematikusan, vagy barkács

bal és jobb
magánügy?

jobb és bal
egymás nélkül mire mennének?
a röhögő-szűkölő harmadik meg egyensúlyoz
hol a gyengébbnek, hol az erősebbnek segít
sakkozik
ha elegen elég ideig sztormolják a brénjüket
nyernek
az 1 bites agyukkal is
mert a gonoszsághoz nem kell fantázia
elég a kitartás (lásd még Szálasi)

fantázia az ‘al’-lal kezdődő dolgokhoz kell
alkotás
alkalmazkodás
alázat

szorgos alkatrészei az “establishment”-nek
a felépítménynek, ahol fecseg a felszín

de hol hallgat a mély?
a felépítmény alatt, az alépítményben?
ott, ahol minden maradandó épül?
lássuk be, ott se vagyok

de ha nem vagyok
se fent
se lent,
se jobbra
se balra
se középen-felettük
sem a mélyben-alattuk
akkor hol vagyok?

ott
ahonnan mindez még látszik
ahonnan mindez már látszik
de legalábbis meg-meg-, fel-felcsillan
néha

a margón?

gondolatkísérlet Kopanyicán 2023. július 14-én,
ami nem a demokrácia születésének ünnepe legfeljebb a …
fogantatásáé 

kezd elavulni a honlapom

kuszálódnak a rovatok
kezd elmosódni, hogy amit épp írok, aztán átírom, aztán áttördelem
az most
próza
esszé
vers
forgatókönyv
vagy…

táncoskönyv (1998)

Ez egy néhány oldalas KIVONAT TÁNCOSKÖNYV című munkámból, – az Axiómák (egy oldal) és az Alapelvek (hét oldal) című rövid fejezetek -, melyet nem-táncosoknak állítottam össze, kihagyva mindent, ami kicsit is inkább táncszakmai, mint általános pedagógiai, nevelési érdekű. A .pdf fájlt legegyszerűbb egy “megtekintővel” kinyitni.

dániai magyar közösség

egy étterem termeiben ült szerte 50-70 ember

az volt a feladatom, hogy megkezdjem egy közösség szervezését; mivel nem volt programom, és nem is gondoltam, hogy az én programomat kellene együtt megvalósítanunk, ezért a jelenlevők csoporttá, közösséggé szervezését tűztem célul; megkértem a távolabb ülőket, hogy üljenek közelebb, nehezen ment, mikor egy értekezleten a hátsó sorokba húzódva üldögélőket kérik, hogy üljenek az első sorokba

közben azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani; részint azt gondoltam, hogy több konkrétummal kellett volna érkeznem, részben azt, hogy nem tudhattam, mi lesz mielőtt találkoztam volna ezzel a látvánnyal

nagyon különböző emberek voltak ott; gyerekek, néha egyedül; csonka családok; sok nő, kevesebb férfi; az egyetlen közös bennük, most így visszagondolva a félszegség volt és hogy eljöttek erre a találkozóra

már ébredeztem, amikor rájöttem, hogy ez nem itthon, nem Magyarországon történik, hanem Dániában; például, de nem véletlenül például.

hiszen ahogy romlik a helyzet idehaza, – mert bizony egyre romlik – mert bizony az alagút végén sem egy normálisabb ország sejlik még, hanem egy másik oligarcha csoport uralma, hisz amikor a Matolcsy klán büntetlenségéről és a 25%-os inflációról olvasok, akkor arra gondolok, hogy ez már az oiligarcháknak is (sic: az elütés így marad, hisz igaz: oili-garchák alapozták meg ezt a rendszert), szóval nekik is sok lesz előbb-utóbb: nem azért loptak a főnöknek meg maguknak évekig, hogy aztán az pipogyán és makacsul elinflálja és eloroszbarátkozza szorgosan összelopikált vagyonkájukat; és akkor bizony nem hungarisztán aktuális magyar pávakakasától kell egy emberöltőnyi időre elmenekülni hanem hungarisztánból, s ha el, miért ne pont Dániába: Hanna már azzal szimpatizál, Farkas már ott keres iskolát; 6 millió ember, saját nyelv, szIgetek tömkelege, “zsákország”

de attól, hogy más faluba költözök, miért kellene elvesztenem magyar kultúrámat: a nyelvet, a költőimet, az idézeteimet, miért kellene gyökértelen másodrendű gyütt-mentnek nevelni az unokáimat, miért ne lehetne két gyökerű a család, ahogy a diaszpórák jó esetben sok-sok generáción át őrzik kultúrájukat

éljen a dániai magyar kultúra

a közösség tagjainak online megjelenése: név, kerek fénykép vagy rajz, rövid bemutatkozás, hosszabb bemutatkozás
kis és nagy közös vendégek (mint Alföldi és Batyu, …)
közös programok: játék/Farkas, tánc/Iván, ló/Hanna, kézművesség/Edit, Maya …
hogyan lehet elkerülni a latin-amerikai magyar közösségek lehülyülésének sorsát? részint nehezen részint azok – lehet előítélet, de talán nem alaptalan – antiszemita háborús bűnös menekültek ivadékai, míg ez a diaszpóra az élni akaró, a szabadabb, a kevésbé agresszív élet feltételeit kereső emigráns

éljen a dániai magyar kultúra: én készen állok

álom május 21-én böjtöm első napja előtti hajnalon

tisztázzuk

bogrács vagy kondér

fejsze vagy balta

 strand vagy uszoda vagy fürdő

igézet vagy áhítat

tüske vagy tövis

oszlop vagy gerenda

keresztény vagy katolikus

széna vagy szalma

vallásos vagy hívő

nép vagy haza vagy nemzet

vargánya vagy tinórú

intuíció vagy extázis

hallucináció vagy látomás

lélek vagy szellem

ország vagy állam

gomba vagy növény

csípő vagy derék

 bit vagy byte

azt beszéltük hogy… vagy megbeszéltük hogy…

hajó vagy csónak

lapát vagy evező

vezető vagy diktátor

nyújtás vagy lazítás vagy tágítás

whisky vagy whiskey

pezsgő  vagy habzóbor

zápor vagy zivatar

lábujjhegy vagy féltalp

fogas vagy süllő

és hogy

háború vagy béke

emlék-ezni fogunk

– MTA Tánctudományi Bizottság esemény terv Angelus Ivánnal –

Lőrinc Katalin mind a maga mind az MTA Tánctudományi Bizottság elnökének – Felföldi Lászlónak – nevében egy pódium beszélgetésre invitált tekintettel “közelgő 70. születésnapomra” és a felvetett téma aktualitására.

Kati javaslata ez volt:
“… beszélgetés a kortárs tánc dokumentációjának jelenéről és jövőjéről, elméleti területeinek fejlődéséről.”

A felkérés közösen szólt nekem és Péter Petra tánctörténésznek, a Budapest Tánciskola Archívum kezelőjének, főiskolai munkatársamnak.

A felkínált tematikából engem a dokumentáció célja, Petrát inkább a dokumentálás szakmai része inspirálta. Engem az emlékezés témaköre ragadott meg, míg úgy éreztem, az összes többi kérdésben Petra az illetékesebb. Szerintem jobb ha külön-külön teszünk eleget a felkérésnek, mert semmiképpen sem akartuk “versenyeztetni” a két megközelítést, hiszen mindkettő egyformán releváns.

Nekem tetszik, a megtisztelő alkalom, az akadémiai közeg, az emlékezésre jobban felkészült generáció.

Ha így is áll a meghívás, találkozunk június 7-én, még nem tudom hol, és mikor. Legjobb lenne a várban, ahol már egy alkalommal sikerrel tartottunk tánccal egybekötött tudományos beszámolót.

Egy interaktív eseményt tervezek, hiszen az emlékezés mellett jelenleg az “integrált gyakorlat és elmélet” gondolatának kutatói, pedagógiai felhasználása foglalkoztat.

Integrálni fogunk, logarlécet nem kell hozni.

Angelus Iván

Kedvcsináló:

“A patinás akadémiai terembe székeket készítettünk, a székezés nem tartott soká, aki bírt részt vett. Az esemény kezdete előtt nem történt semmi, volt étkezési lehetőség is de inkább csak a puszta létezés töltötte ki az időnket. Ezután kezdődött az emlékezés a meghívott előadó, Iván vezetésével.”

szék-ezés
lét-ezés
emlék-ezés

Székezünk – székekkel népesítjük be a teret.
Étkezünk – étkekkel töltekezünk.
Létezünk – létünket kölcsönözzük míg itt tartózkodunk.
Emlékezünk – emlékeinkkel népesítjük be gondolatainkat.

Ott is lehet majd emlékezni, de aki akar, emlékezhet előre. Küldj egy emléket, és megosztom itt.

Például:

Mi az első velem kapcsolatos emléked?
Mi a legjobb velem kapcsolatos emléked?
Mi a legkellemetlenebb velem kapcsolatos emléked?

Mi az első kortárstánccal kapcsolatos emléked?
Mi a legjobb kortárstánccal kapcsolatos emléked?
Mi a legkellemetlenebb kortárstánccal kapcsolatos emléked?

Persze ide-emlékezhetsz más idekapcsolódó emléket is.

A cél nem a nosztalgiázás, hanem az hogy közelebb kerüljünk az emlékezés természetéhez, módszereihez – emlékek álomszerű, tárgyi, szöveges, intézményi, spontán… megjelenéséhez – s nem utolsósorban értelméhez, céljaihoz, jelentőségéhez.

Iván

Továbbá megragadom az alkalmat, hogy bevalljam egész idáig nem tudtam teljesen megkülönböztetni a két szervezetet, valamint azt hittem, hogy mindkettőnek, de legalább egyiknek tagja vagyok vagy voltam:

Magyar Tánctudományi Társaság

itt most is be vagyok írva.

Magyar Tudományos Akadémia Tánctudományi Munkabizottság

(Már volt úgy, hogy ennek is, tagja vagyok, aztán csak meghívott vendég, de most egyáltalán nem vagyok a listán. Azt hiszem, amikor nem csak Fodor Antalné, hanem még maga Fodor Antal is tag volt, engem – PhD ide, PhD oda -, valahogy kihúztak. Szeretett kihúzni. Ahol sikerült, amit sikerült kihúzta. Legemlékezetesebb, az a kéziratos emlék a BTA archívumában, ahol kijelenti, hogy kortárstánc nincs, felesleges.

Elnök:
Felföldi László PhD

Elnökhelyettes:
Lőrinc Katalin DLA

Titkár:
Sándor Ildikó PhD
Magyar Táncművészeti Egyetem
Néptánc Tanszék
E-mail: sandor.ildiko@hagyomanyokhaza.hu

Tagok:
Bólya Anna Mária PhD
Bolvári-Takács Gábor PhD
Dóka Krisztina PhD
Fodorné Molnár Márta PhD
Fügedi János PhD
Hamar Pál, az MTA doktora
Kavecsánszki Máté PhD
Kovács Henrik PhD
Kővágó Sarolta, a történelemtudomány kandidátusa
Kővágó Zsuzsa
Kürti László PhD
Mizerák Katalin PhD
Ónodi Béla DLA
Pál-Kovács Dóra
Ratkó Lujza, a néprajztudomány kandidátusa
Sirató Ildikó PhD
Tóvay Nagy Péter PhD

Amúgy mindenki cuki itt is, ott is.

színészekről

1.
A színészek legtöbbje – azt hiszem – nem színész. Ebből élnek, vagy méginkább szeretnének ebből élni, de nem színészek. Róluk most nem beszélünk.

2.
Vannak színészek, akik az önmaguk és a világ alapos, precíz, tárgyilagos, érzéki alapú konkrét, empatikus és/vagy toleráns megfigyelésén átélésén alapuló én- és világképüket képesek a rendező irányítása mellett az adott előadás szolgálatába állítani és ehhez megvan minden – hosszú és fáradságos, néha keserves munkával megszerzett, saját személyiségükön átszűrt, megélt, megszenvedett – tudásuk és eszköztáruk, alázatuk és exhibicionizmusuk, egészségük, kitartásuk, megbízhatóságuk, stabilitásuk. Röviden: színészek. Profik. Köztük vannak jók, jobbak, még jobbak, zseniálisak, kiemelkedőek, szerencsésebbek vagy kevésbé szerencsések – az élet igazságtalan, az ár/érték arány itt sem jár mindig kéz a kézben. Épp ezért válogatás nélkül MIND előtt le a kalappal. Nekik köszönhetjük a színházat. Köszönöm én is. Földig hajolva.

Akikről most próbálunk beszélni, azok olyan emberek, akiket valamiért a színház világába vetett a sors és tetszett nekik, vagy ott ragadtak, vagy nem volt kedvük, vagy erejük menekülni: muszájherkulesek.

3.
Ők: a királyok, a gyalogok, a királynők, a futók, a lovak a színház sakktábláján. Tökéletes passzivitással tűrik, hogy játsszanak rajtuk, hogy rezzenéstelen testükön, arcukon tükröződjenek az élet-halál harc kísérőjelenségei, testük húrjain szimfóniák vagy dalocskák csendüljenek fel.

(Nem Stradivarik! Azok az előző bekezdésben leírtak szerint készített mestermunkák, ember-alkotta tökéletes kézműves termékek, akik drágák, néha felbecsülhetetlenül drágák és valóban értékesek. A felbecsülhetetlen ár és a felbecsülhetetlen érték összhangban van.)

Ez utóbbi – színházba vetett – embereknél azonban se ár, se érték. Ők vannak!

A rendező nem tudja befolyásolni őket. Nem is tudnak, olyan rendezővel dolgozni, aki erre akarja rá venni őket. Saját maguk sem tudják befolyásolni saját magukat. Ez nem egy kellemes állapot, de nem is kellemetlen, ha az ember képes belenyugodni, beletörődni ebbe. Valahol kényelmes is. Akkor gyötrelmes csak, amikor megpróbál kitörni ebből a passzivitásból. De egy idő után az ember feladja. És akkor jó.

Ebben a fajta színházi lényben is kétféle van. (Legalább.)

3.1.
Az egyik – az egyszerűbb – esetben igaz, hogy nem lehet csináltatni vele valamit, de azt meg lehet mondani, hogy mit ne csináljon, pontosabban, mivel amúgy sem tudna eljátszani semmit, a konkrét kereteket lehet megadni: mozgásirányokat, nézésirányokat, szünetek időtartamát, esetleg azt, hogy mire gondoljon az egyes akciók és szünetek által keretezett időtartamokban. Az mindegy ennek a fajta színésznek, hogy egy óra vagy egy másodperc alatt hány akciót és szünetet kell megvalósítani. A kreativitás fogalma nem merül fel. A fegyelem helyettesíti. Nem költő, szamuráj.

3.2.
A másik esetben ennyi sem kell. A rendező beengedi egy szituációba az illetőt és az van. És ezt lehet nézni vagy filmezni. Kész. Az illető néha kéri, hogy csináljuk újra, mert kizökkent ebből a “nirvánából” valamiért, de aztán visszazökken, vagy inkább csak benne marad és kész. A rendezőnek nincs sok dolga: a helyzet megteremtése és egy őr biztosítása, akiben ez a “nézett ember” megbízik és nem (nagyon) fél láttatni magát. Olyan mintha a kórházigazgató egy szikét adna a beteg kezébe és hagyná, hogy a sérült megműtse magát.

2023. április

a pantomimről

a pantomimről vagy a pantomimról?, egyébként meg hosszú í? Vagy rövid?

Még azt sem tudjuk, hogyan mondjuk, hogyan írjuk. Helyesen. S ki mondja meg, melyik a helyes? Egy kis országban, egy kis nép nyelvén, egy több ezer éve világszerte használt – mindig és mindenkor mást és mást jelentő szóösszetétel. Hiszen az, összetétel: (ó)görög – panto = minden és mim = utánzás, latin közvetítéssel tovább él a commedia del arte, majd a zenés színházak – ideértve a „komoly” és a „könnyű” műfajokat – a némafilm, a börleszk, a balett és a cirkusz világában.

És mindig és mindenütt, kicsit vagy nagyon mást értünk alatta, mert valóban mást és mást takar a fogalom. Nem csoda, hiszen minden fogalom gyűjtőfogalom: sok kis halmaz közös halmaza. a jelentés sohasem pontszerű, inkább bokor, gondolatfelhő. Miért épp a pantomimmel lenne másképp.

Most én két részre osztom ezt a halmazt, (bár nyilván vannak átfedések a kettő között,) engem, mint művészpedagógust az egyik érdekel, a másik pedig nem.

A művészet tárgya az ember, – a rajta kívül eső humánetológiai okokból – közösségben élő ember. A műalkotásokban megjelenő tárgyak csak annyiban vannak jelen amennyire elkerülhetetlen a fizikai jelenlétük, illetve amennyire segítik, hogy a mű központjában az ember és közössége álljon.

Sokszorosan így van ez az előadóművészetekben, és még inkábba a zenében és a mozgásalapú előadóművészetekben. Előbbiről majd később, hiszen az én tapasztalataim utóbbihoz kötődnek.

Leegyszerűsítve, – de nem is nagyon –: mindaz érdekel szakmailag, ami az emberről szól, és mindaz nem, vagy kevésbé, ami nem, vagy kevésbé szól az emberről.

Amikor a pantomim központjában az ábrázolt tárgy áll: fal, kötél, lépcső… láthatatlan tárgyak, amikor a szavakkal is elmondhatót helyettesíti a jelbeszéd, a mutogatás sat. sat. az lehet jó játék, de a művészetben szerintem felesleges, a tárgyakra tereli a figyelmet az ember helyett. Az ember – a pántomímus – legfeljebb, mint virtuóz tárgyábrázoló, mint szavakat ügyesen gesztusokkal helyettesítő mozgásiparos jelenik meg, bármily kiváló iparos, nem művész. Hiszen nem attól lesz művész a mesterember, hogy iparát magas szinten műveli – minden tiszteletem és szeretetem az övé, hanem attól, hogy ipara épp az emberábrázolás.

Amit ma pantomimnek hívunk az legtöbbször nem a tárgy mozdulatokkal történő ábrázolását jelenti, hanem a kifejező némajátékot. a szavak nélküli metakommunikációt. Ez érdekel, ez része a művészképzésnek. Amikor pantomim nem helyettesíteni akarja a szavakat, nem megmutatni, ami nincs. Ellenkezőleg, azt mutatja, ami van, a lényeget, a felszín, a tárgyak, a szavak mögötti világot. Chaplinnél még mozog is a színész szája, de értjük anélkül is, hiszen a non-verbális kommunikáció a lényeg és nem a beszédet helyettesítő némajáték. Akkor érdekel a pantomim, amikor nem kevesebbet mond el, mint a szó, hanem többet. A szó mögé, a szavak fölé mutat, a szavakon túli emberi viszonyokra nyújt közvetlen rálátást. Hiszen a szó csak jel, a valóság a szavakon túli világ, a metakommunikáció. Nem illő, ha a jel elfedi a valóságot.

A hozzám legközelebb álló esztétikában a kulturálisan kódolt jel – a szó – nem alkotóeleme a műnek, a költészetnek. A versben szereplő szó csak, mint születő, épp akkor születő szó érvényes, így válik a személhetetlenül extenzív valóságot a valóságot is jobban láttató mű-egésszé, mely zárt világ, nem kacsingat minden eleme külön-külön a valóságra. Az egész beszél, nem a részek. A részek csak, mint az egész alkotói, az egész csak, mint a részek építménye értelmezhető.

Az emberábrázolás minden formáját szívesen látjuk a művész-pedagógiában. Új – színpadi – valóság teremtése az előadóművészet terepe. A valóság utánzása, mímelése csak talmi utánzata ennek.

És íme a fenti eszmefuttatás elején ígért zenei hasonlat: a tárgyábrázoló pantomim olyan a színházban (operában, balettben, filmben), mint a hangutánzás a zenében. Pacsirta csicsereg a cigány hegedűjében, fémesen koppannak a kalapácsok Wagner operai kovácsműhelyében, szól a kakukk és néha a mentőautó hangköze is megszólal a jazzben. Hangutánzás, kikacsintás, nem önálló műfaj. Senki nem indít hangutánzó szakot zeneiskolában. ne indítsunk ilyet, XXI századi mozgásalapú előadóművészeti iskolában se.

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a művészetekben vannak az ember (belső) világát annak absztrakt geometriája felől megközelítő alkotók (korszakok, irányzatok) és vannak olyanok, melyek az embert az őt körülvevő világ vagy a tettei által hagyott lenyomat által ábrázolják. Egyik nem jobb a másiknál, nem az eszköz, az eredmény – a nézőre gyakorolt hatás, a nézőben maradó élmény minősíti a munkát, az opust.

2023. január

1500 karakter

Barátokkal könnyű kommunikálni. Lehet azt az elvet alkalmazni, hogy akkor nyitom ki a következő ajtót, ha odaértem. Akkor lépek be, ha nyitva az ajtó. Akkor oldom meg a következő problémát, miután az felmerült.

Ellenségekkel nem így van. Sakkozni kell. Ha elmondom mit szeretnék és, hogy az miért jó, de legalábbis elfogadható mindkettőnknek, már vesztettem is. Hiszen nekem nehezebb a helyzetem! Én kettőnk érdekében keresem a megoldást, ő meg kizárólag a maga érdekét akarja megvalósítani, ha kell: rám erőltetni.

Ha nem akarok veszíteni, nyernem kell. De én nem nyerni akarok, hanem a mindkét félnek megfelelő, és másnak sem ártalmas megoldást megtalálni, kimunkálni. Közös erővel.

De mit tegyek, mi marad nekem, ha ő nem ilyen?
Ököljog? Erősebb kutya… Gandhi?

Nincs már jó és nincs már rossz! Csak VAN van. Meg én! A VAN meg én! Az élet nem tár elém semmit, én vállalok belőle. Amit kell? Amit bírok? Amit akarok? Amit nem bírok elkerülni.

A nem-győzés útját keressük annyian. De nem a puszta túlélését és a meghunyászkodásét.
Van ilyen egyáltalán? Ha valaki győz, valaki veszít. Ez a jin yang elv üzenete? Vagy van win/win játszma? Lehet minden win/loose játszmát win/win játszmává alakítani? Egyedül? Segítséggel? Jobb erről írni, mint megoldani, hogy ne kapcsolja le szomszédom a villanyomat. Jaj!!!!

2023. január 21.

“kinek is szólanék – -“

Az államok, az önkormányzatok, a bíróságok, a végrehajtók, az energia vállalatok, a közművek, a bankok, a biztosítók, a telefontársaságok, a légközlekedés, autópálya és vasút üzemeltetők, az erőszakszervek, a rendőrség, katonaság, a tömegkommunikációs szervezetek, – minden, amit elkerülhetetlenül vagy kényszerűen használunk – mind, mint elmeszesedett, halára kövült, duzzadt kagylók, korallok, hatalmas élősdi makro-organizmusok tapadnak ránk. Az élő társadalom testén vonszoltatják nekroparazita magukat.

Az általuk létrehozott hangzatos nevű szervezetek maguk íratják erre kiképzett  janicsárokkal a létüket legitimálni igyekvő hangzatos szabályrendszereket: “alkotmányokat”, “törvényeket”, “rendeleteket”, “üzletszabályzatokat”. Szalad a toll: nekik úgysem kell majd betartani, míg őket is be nem zúzzák, mint egy általuk írt iratot az irat megsemmisítőben. Kék villogó a hozomány.

Minden saját ellentétébe fordult. Nem Magyarországon, hanem a világon mindenütt, nem az orbán korszakban, hanem a pozsgay-, kádár-, horthy-, habsburg-, török-korban, és a hitler-, sztálin- és nagysándor- és kleopátra- caligula- és cézár-korszakokban, és korábban, legalább 6000 de inkább 14000 éve, mióta mások “intézik” “érdekünkben” a mi ügyeinket és valahogy mindig mi húzzuk a rövidebbet, miközben ők csak mint gigászi kullancsok szívják és fertőzik vérünket saját parányi létük szapora, gyilkos és öngyilkos multiplikációja végett. Nem találtak ki semmit. Klónok. Ők is az idők küldöttei. Cover boyok.

• az állam nem áll a közjó érdekében, (hanem a kulcspozíciókat megkaparintók ambícióit elégíti ki: pénzt és hatalmat ad nekik), “rossz példával jár hátul”, fertőz, betegít, toxikus, a fő dementor
• a helyi önkormányzat nem kormányoz semmit a helyiek érdekében, (hanem a tisztségviselők  érdekeit, egzisztenciáját szolgálja, megakadályozza, hogy az érintettek maguk kormányozzák helyi ügyeiket)
• az igazság-szolgáltatás nem szolgáltat igazságot, (hanem saját magát és az igazságtalanságot szolgálja)
• a hon-védség nem védi a hont, (hanem a szövetségesnek kikiáltott ellenséget szolgálja)
• a rend-őrség nem őrzi a rendet, (hanem saját magát és azokat védi, akiktől fél)
• az ügy-védek nem védenek ügyeket, (hanem saját magukat és a nagyobb fenyegetést jelentő és/vagy a többet fizető kuncsaftot védik)
• a szolgáltatók nem szolgáltatnak, (hanem átverik és kizsigerelik, akik hajlandóak vagy kénytelenek fizetni
• a biztosító nem biztosít biztonságot, (hanem kötelezővé teszi magát és malust ad, ha használni merik, és statisztikai számítások alapján saját magát gazdagítja)
• az iskola nem az önálló, hanem az alattvalói életre készít fel, nem tanít, (hanem hülyít, aki még megpróbál ott tanítani és nem jól titkolja, azt megbüntetik, kirúgják)
• a tömegtájékoztatás nem tájékoztat, (hanem félretájékoztat, manipulál)
• a közlekedés eszközöket üzemeltetők tárgyként szállítanak embereket, bepréselnek, késnek, törölnek, (ünnepből, megalázó lapulássá silányítva minden vakáció, a valcolás, baráti látogatás elejét és végét)
• az öregek otthona az öregek temetője, (alig várják, hogy meghaljanak, hogy egy újabb halálraítélt kerüljön az előző helyére)
• a függetlenek függenek, (alamizsnát, gombokat, nagyon keveset kapnak, épp csak hogy ne haljanak éhen, ne lehetetlenüljenek el teljesen, ne legyenek mártírok)

folytatnám, de unnád…
mit tehetünk?

• semmit?
• szenvedünk?
• úgy teszünk mintha nem így lenne?
• úgy teszünk, mintha másokat igen, de minket nem is érintene mindez annyira?
• félrehúzódunk és élünk ahogy lehet, örülünk, ha süt a nap?
• kimondjuk az igazságot?
• küzdünk az igazságunkért?
• féligazságokkal, közhelyekkel, pontatlansággal nyugtatjuk magunkat és másokat?
• kussolunk, hogy ne bántsanak?

minden torz?
mindenki torz?
én is?

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis?
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis?
?

az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
?

vannak értékek?
vannak!

arc (nem arculat)
közösség (nem közönség)

Ennyi?
Ennyi.

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – –

1933. március

2023 január 20.

kikérem magamnak,

hogy önmagát sajtóorgánumnak, tisztességesnek, (polgári) értékeket követőnek, talán liberálisnak, bizonyos fokig ellenzékinek definiáló internetes fórum nyílt pornográf fotókat zúdítson gyanútlan olvasókra. még akkor is, ha a pornográfiát nem közvetlenül ők termelték, hanem az „élet rendezte így”, pontosabban emberek, még pontosabban olyan lények, akik e cselekményük előtt még talán emberek voltak

a homo sapiens deformálódott, eltorzult, lealjasult rabszolgái nap mint nap produkálják, amitől, ha nem tehetünk ellene, igenis jobb, ha elfordítjuk a fejünket mert magához aljasít, megront. Eltakarjuk a gyerekünk szemét, ne lássa a szörnyűséget, még ha valóság is. Aljas, erkölcstelen, erkölcs nélküli a szerkesztő, aki pornográfiát zúdít az olvasóra. Amikor a háború megrendezett valóságában kell megélni az erőszak látványát, az más. Pornográfiává akkor válik, amikor a szerkesztő kiemeli, bekeretezi. Szerkesztő úr! – mert szerkesztő hölgy ilyet aligha tesz – tekints magadba, kérlek, miket gondoltál, miket éreztél, amikor elvesztetted józan ítélőképességedet, ízlésedet, és akarva-akaratlanul a tömeggyilkos putyinpribék bűnösök cinkosává süllyedtél. Soha többé meg nem nézem az amúgyis csapnivaló szövegminőségű, értelemzavaró elütéseket sem javító, nonprofit pózban tetszelgő, csak maradék erkölcsi tőkéjének végkiárusításából élő terméket.

a dieu xxx portál, a dieu Xxx és a többiek!

már el se küldve az ukrán háború idején

2022. április 7.

kiáltvány

Minden élő szervezet energiát használ működéséhez, legyen az növény, állat vagy ember, sőt izomszövet, halraj, hangyaboly vagy emberi társadalom.

Bizonyos anyagok találkozásakor energia szabadul fel. Így ad meleget a szén valamely formája és az oxigén találkozásakor a tűz, így keletkezik energia az élő sejtekben, és aprócska testek nagysebességű találkozásakor a radioaktív energia.

Valahogy mégse megy mindez annyira egyszerűen. Ha gyufát dobok a benzinbe, elalszik. Kell egy felület, ahol az anyagok épp a megfelelő arányban épp a megfelelő körülmények között találkoznak. Katalizátorok nélkül nem megy. Az élő anyagokban enzimek, hormonok, vitaminok, nyomelemek, speciális feltételek szükségesek, hogy az élet folytatódjon, a peremfeltételek között maradjon, fenntartható legyen.

És ez még csak az egyedek és közösségük létfenntartása, még speciálisabb feltételek szükségesek az elöregedett összetevők újakra cseréléséhez, legyenek azok egyes sejtek vagy teljes sejtkomplexumok, például emberegyedek, vagy akár teljes népek, kultúrák.

Nyilván nem lehet teljesen egy platformon kezelni egy egysejtű, egy delfin és egy ember fennmaradását vagy egy hangyaboly és egy nép létét vagy elmúlását, de talán van tulajdonságaiknak tanulságos közös halmaza.

A közös nevező talán az összetevők interakcióját biztosító feltételek megléte. A sok nagyobb és apróbb rész, – anyag, energia, hely, idő, erő – harmóniájának feltétele az alkotóelemek közti sikeres kommunikáció. Épp ezt biztosítják a már említett bonyolult összetételű, kis mennyiségben szükséges, de nélkülözhetetlen és csakis minőségi formában hatékony anyagok – enzimek, hormonok, vitaminok, nyomelemek.

Ilyen az emberi társadalomban – az élet, a gazdaság körforgásához képest elenyésző volumenű, de – nélkülözhetetlen művészet. Az – a ha tetszik másság, ha tetszik többlet -, ami az art és Art között van. Ami a mesterség és a művészet, a mesterember és a művész között van. Az igazi művészek, mindig azt hangsúlyozzák, hogy valójában elsősorban és nagyrészt mesteremberek, a többlet, ha van a befektetett végtelen energia és külső adomány.

A közösség emlőin élősködő, a közösség erőforrásait elszopó, jövőtlen egyedeknek nem érdeke, de a közösségnek annál inkább, hogy az art és Art együtteséből épülő kultúrát állandóan tovább építse. A múlt mumifikálása, a hagyomány őrzése nem megoldás, csakis az újrateremtés élteti a kultúrát, amihez meg kell adni minden erőforrást.

2022. december 28.

professzionalista

nem akadályoznám nevének – méltán – feledésbe merülését, annak, aki egy kézírásos dokumentumban professzionalistának nevezte a maga világát szemben az enyémmel. joggal.

több szót is tudott köznyelvi jelentésével ellentétesen használni a maga és zászlóként védőbástyaként maga köré tartott notabilitás klikk érdekében. az egyik ilyen volt a címben említett szó.

nem ő, hanem a szegedi illetőségű színész, rendező, fesztivál és társulat alapító, rádiós szerkesztő és riporter hívott fel több év után telefonszám rendezgetés címén, mint utóbb kiderült egy fél üveg édes pezsgő elszürcsölés után. mire rájöttem, a második fele is majdnem elfogyhatott s már csak az utolsó kortyokat sikerült kiöntetnem – ha sikerült.

pride and shame – mondta Józsi a professzionalistáról.

ő mondta az elévülhetetlen Szeged Rádiós reklámszlogent:
„Titka van? Hirdessen a Szeged Rádióban!

2022. július 9.

felfedezések versek olvasása és nyelvi fejtörők megfejtése közepette

1.
Tisztelettel tapasztaltam, hogy egy-két verssor foszlány, egy szokatlan szókapcsolat internetes keresőbe írása közvetlenül rávezet a keresett versre. Más helyzetben nem használták? Felmerült a kérdés: vajon tudós költőink (poeta doctus) foglalkoztak-e azzal (tudatosan vagy játékosan vagy spontán), hogy ritkán használt vagy teljesen új szókapcsolatokat írjanak le. Valószínűleg nem csak a Google, hanem mindenki felismeri: „küldetéses vétó”, vagy „kék, vas éjszakát”, vagy akár „kerek, rendes”, vagy „síma bársonytakaró” kifejezéseket. Vajon törekedtek-e arra, hogy a magyar nyelv átlagától eltérő arányban használjanak mély és magas hangrendű szavakat, illetve a köznyelvi magánhangzó gyakoriságtól eltérő arányokat.

Nyelvész ismerősöm azt mondta, nem ismer erre irányuló kutatásokat. Vajon vannak ilyenek, S ha nincsenek, nem lenne-e érdemes kutatni a témát. Hiszen gondolom más művészetek  -de a tánc biztosan – szisztematikusan is keresi a fehér foltokat, a még kiaknázatlan inspirációs mezők fehér foltjait. Pont az irodalom, pláne a költészet ne tenné?

2.
Két magyar egy angol és egy spanyol wordle típusú szójáték, – főleg az idegen nyelvűek – napi megoldása hamar hozta a tanulságot: mennyi szó lehetne, ami nincs. Egy nyelvészeti érdeklődésű matematikus vagy egy matematikai érdeklődésű nyelvész könnyen adna ilyen számokat: a lehetséges, illetve az azon belül nem kizárt betűkapcsolatokat tartalmazó betűsorok közül hány hordoz jelentést és hány értelmetlen még. Mik a nyelv fizikai határai? Különböznek-e a nyelvek ebből a szempontból. Vajon az 5 magánhangzós vagy a 11 vagy a még több magánhangzós nyelvek sáfárkodnak jobban saját lehetőségeikkel. Kétszer? Ötször? Százszor? Hányszor több formailag lehetséges szó hordozhatna értelmes kifejezést?

2022. április 17.

kolkata report

Továbbított levél kezdete:
Feladó: Angelus Ivan – GMAIL <(xy)@gmail.com>
Tárgy: Kolkata report/1945
Dátum: 2017. november 19. 21:56:48 CET
Címzett: Ferenc Török <(xy)@gmail.com>

Szia Feri!

Kalkutta helyett Kolkata-ba jöttem szerencsére. Itt nincs olyan, hogy Calcutta, itt nincs India, itt Nyugat-Bengália van és Kolkata. Kolkata egy kulturális sokk még ma is, és – visszavárnak minket – az lesz jövőre is.

3 sikeres magyar film van jelen. A magyar filmnek van reputációja: janco, szoltanfabri, belatar (a sztár), most már ferentorok is talán sőt még makk is, bár a Love-ot nem látta, de a zerelem az nagy film, aztán ő kapta gyakorlott operatőrként de első filmes rendezőként az egyik nagydíjat.

Az Angelus-t nem jegyzik (meg) de a közönségnek nagyon tetszett, amit mondtam előtte. Mind a másfélezren a Nandan 1-ben, ahol a földön is ültek és állva is nézték  Van egy görög sound-designer lány, aki felvette, ha hallható lesz elküldöm, ha halhatatlan – minek.

A magamnak írt vázlatomat addig is elküldöm.

Dear Friends!

First of all thanks for the possibility to present this Hungarian film in Kolkata.

I am a contemporary dancer, teacher in Budapest Hungary, and I was very glad that the director of the film: Ferenc Török asked me to play the enigmatic role of the old jew in the film. The whole crew was great to work with, the director I mentioned, the director of photography Elemér Ragályi, the musician Tibor Szemző and the others of the efficient crew. They adopted me, and soon I adopted the film. The film is about Hungary after second World War, and about minorities, in our case the jewish minority. There are minorities everywhere. Here also, isn’t it? May be there are only minorities. May be we are all minorities. And therefore we hate each other. Hating each other is not very pleasant. Love everybody is may be too much too. But understanding – YES. We must practice it. This film helped me to understand it. I hope it will help you too. Lean back in your chair. Close your eyes for a second and let the film start after your anthem.

Végül nem pont ezt mondtam, de valami hasonlót.

Aztán leültem a hatalmas vetítő lépcsőjére oldalt, a közönséggel szemben és kijártam egy gyorstalpaló film egyetemet. Szerintem te tudod ezt, végülis tőled tanultam, most hogy a film nem terelte el figyelmemet a közönségről, és a filmkészítő hatásmechanizmusának eszköztáráról sem.

Egy ekkora moziban már statisztikailag is szignifikáns volt amit láttam, igaz, csak 800 embert, az alsó szintet, és további 50-et akik az erkély két szélén álltak.

1.

Az alább felsorolt film hatáselemek kb. egyenrangúak. Biztos vannak olyan filmek, ahol egyik vagy másik dominánsabb, de ebben – és ez a film erénye – úgy láttam tényleg egyenrangúak. Tovább árnyalja állításaimat, hogy egy kulturálisan és nyelvileg idegen közegben néztem, ahol a verbális és nem verbális kommunikáció kulturális okokból származó egyenlőtlensége kiegyenlítődött, szerintem a helyére billent:

sztori
vágás
kép
sound design
zene
főszereplők színészi munkája
mellékszereplők színészi munkája
fenti elemek idővonalon történő elhelyezkedése
bonus finomságok, és észrevétlen csemegék
set, kellék
yin-yang dramaturgia

8-10 elem – kb. 10-10 %-ban osztozkodnak a sikeren.

Mint egy dézsa: ha minden donga rendben van és az eresztékek is, nem folyik el a figyelem, ha bárhol rés keletkezik vagy marad – mindhiába.

2.

A telefonomba jegyzeteltem, hogy mikor lanyhult a figyelem (felállt/kiment egy-két ember, telefon/óra nézegetés, mozgolódás, bealvás). Megnyugtatásul: fenti jelenségek a közönség 10-20 %-át érinthették, ami – pláne egy fesztiválon – jó arány szerintem.

Esküvő először
Esküvő másodszor
Minden a miénk
Temetőbe menet (?)
Rózsika, Klauszék
Válás

Tűz alatt (meg amúgy többnyire) feszült figyelem

Mozdony után (na mindjárt vége ugyis)

A pozitív visszajelzések
a képi világ
az ügy jelentősége
a mi eszköztelen színjátszásunk (persze ezt nekem mondták)

voltak LELKES rajongóink – kérdés beszélgetés, szelfi

a cipőcske vonal itt nem ríkatott szerintem

én kiemelem – a közönség arcát és mozgását nézve
– a sound design finomságainak és brutális hatásainak jelentőségét, ami a zenével egységben működött
– a tűz – víz, … logika öntudatlan hatását

3.

A mi kategóriánkban 3-szor 1-1 díj volt összesen:
Legjobb film
Legjobb rendezés
Fődíj

„short listed” (díj-jelölt, special mention) szinten voltunk, díjat nem kaptunk, de volt, aki drukkolt nekünk.

4.

A fesztivál nem volt túl szociopetális, én azért összebarátkoztam egy Floridában élő indiai producerrel (aki még díjat is kapott), meg egy helyes görög sound-designer lánnyal.

Na most már mindjárt visszazuhanok a provinciánkba, lezárom a levelet és az élményt. Kösz a lehetőséget. Ha Te vagy ott és ismered a zsűrit, az talán hatékonyabb (pénz)díj szempontból. Sok volt a nyomuló iparos és kevés a karizmatikus figura. Rám – de senkire – nem zizzent a vezetőség. a sok adó-rupia gyors elköltése volt azt hiszem a fő cél, állam-marketing céllal.

Találkozhatunk egyszer a rólad elnevezett utcában a kiskávézóban.

Iván

ps.
Bocs, kicsit hosszúra sikerült, de több nekifutás után sem küldtem el, míg végre most.