, vajon már ma
a Mayától kapott szép – fémborítással védett sarkú kemény elő- és hátlap védelmébe zárt, (talán sárgás, talán vízjeles írásra ((, rajzra)) hívogató – füzetbe írjak, vagy ma még élvezzem a komputerbe írás könnyűségének, kockázatmentességének örömét.
Nincs nagy kockázat.
Leírom ahogy jön, félig a semmiből félig a fejemből, félig a kezemből: igen ez több mint 1, ez másfél. Aztán utána lehet javítgatni, újraolvasni elütésekért, magamban-hangosan olvasni, felismerni új szavakat, felismerni üregeket és tumorokat, beilleszteni illetve kivágni őket, mint a befőttet elrakni a jó, de oda nem illő egységeket.
Persze mindezt rögtön a honlap szerkesztőbe,
ha jól alakul minden, pár mozdulat és máris olvasható. Úgy olvasva viszont, látva persze más. Ha tetszik, másnap átrendezem. Prózából verset tördelek, vagy versből mégis inkább prózát. Egy átklikkelés és máris megváltozott a textus kontextusa. Ha új, korábban ismeretlen szót írok, előzékeny piros aláhúzás emeli magasba a szót, mint most az ‘átklikkellés’-t ha tetszik, úgy hagyom, s örülök az újításnak, ha nem, besimítom a nyelvi rögvalóság rögei közé.
Nincs nagy kockázat,
nem olvassa senki. Ha mégis, nem fizet, nem tartozom senkinek. semmivel. (Max. mindenkinek, mindennel, de az más). Igazi luxus így írni. Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret. Hát igen, ez a mondat azért kilóg. Felfelé. Más és több, mint az enyémek. Profi írta. Helyettem írta. Jobban megírta. Vajon ő már akkor így írt? Papírra? Írólapra? Füzetbe? Nem mindegy! Radnóti kabátzsebbe rejtett füzetbe írt, s mint gépmadár fekete dobozát találtuk utolsó füzetét. Attila írólapra, azt hiszem. Szerkesztői szemmel, szerkesztői aggyal. Van aki, kész verset vet. Papírra, javítások nélkül, gyöngybetűkkel. És van, aki áthúz, javít, újra áthúz, visszaír, … de ez végképp az irodalomtörténészek feladata.
Nem egy erény itthon lenni!
De nem is hátrány!
Viszont nekem előny!
Mond-juk ebben a kertben élni tényleg előny. Két ‘ny’ egy mondatban, plusz még egy ‘ty’, az már erény.
Mint Minyó képcímében:
Mányról Etyekre Pátyon át (vagy Pátyról Etyekre Mányon át?). Igaz ott két ny és egy ty is van, amitől olyan csodálatosan sikamlós, huncut, lágymányos. S persze Minyó nem alkot “csak” megtalál: fotós. Csak persze nem Ofotért. Nem hálózati árammal világít, hanem mondjuk bicikli dinamóval, nem gyári emulziót használ, hanem ő festi a felületre ecsettel, és nem papírra, hanem falra, mondjuk. És mondjuk csak sokszor! Meg azt is, hogy ezt a helyi érdekű életút összefoglalót a a volán busz útirány tábláján találta ő, nem más, s tette klasszikussá ő, nem más. Mint Weöres “Tóth Gyula bádogos és vízvezetékszerelő” -t. Mert neki is fontos volt hogy hexameter, s csak másodlagos, hogy “lába kalimpál” antic ecloga-ban vagy bádogos hirdeti magát a cégtáblán.
Nem kell mindenkinek érteni
, hiszen úgyis csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret. Mint porszemek a szembe tűző napban szeles éjszaka után, kora reggel úgy szállongnak a gondolatfoszlányok, mint lányok hajszíntől függetlenül a hónaljig érő zöldes-sárga mezőben.
Persze a füzetbe nem lehet így írni csak úgy.
Közben kértem Mayát hozza be a már az asztalra, kikészített füzetet. Mert az a terv holnapra, hogy nem honlapra írok egyenesen hanem füzetbe. Talán mert igaz, volt az iskolai szlogen, hogy a honlapom a holnapom. De talán igaz az is, hogy a füzet a jelenem. S az írás is – nekem, és azért csak inkább – jelen, mint jövő. Talán úgy írok, mint ahogy táncolok, gyermeki exhibicionizmussal. Nem betegség, csak ha túlzott. S ha gyermeki, talán nem is lehet túlzott. Lehet valami gyermeki, ha 70 évesen teszi az ember? Tapasztalatom szerint igen. Senki nem csak olyan amilyen. Mindenki egyszerre csecs-emő és vén. Az arány más. Hallottunk már bölcs csecsemőről és infantilis öregekről. De lehet úgy is, hogy két (vagy több?) egész-séges ember – karakterhalmaz – él, ficánkol bennünk egyszerre. És nem is csak az idődimenzióban (fiatal, öreg) hanem egy jobb-bal-térdimenzióban (nem térd: tér), is mint fiú/lány, jang/yin: fiúknak is van mellbimbója, lányoknak is van kisfütyi-csiklója.
Nekem jó elkalandozni,
az olvasót zavarhatja, de az is lehet, hogy csak segítek – nem is én, hanem a tőlem már független, kontextus nélküli textus – segít neki is elveszíteni a fonalat, elszakadni a bejáratott gondolatmenetektől. Mint Minyó a Páty Etyek Mány-i járatra várva (fagyoskodva?) a Széna téren útban Zsámbékra. Veszítsük el a fonalat! (Néha!)
Szóval behozta a füzetet,
ami tényleg kemény fedeles, de nem csak a sarkokat védi fényes fém sín, hanem az egész élet. Ez is reménykeltő, hogy ott már az “egész élet”, még fejletlen, csak a keményborítást védi, de csak lepattintom a lapokat összetartó frivol gumipántot és máris megnyílik a könyv, ambíciókkal pompázó füzet – s jól emlékeztem – benne legalább 100 grammos, valóban bordás vízjelű – mint régen a diósgyőri – sárgás lap. Öröm lesz bele írni. Nyerek is, vesztek is. Amit beleírok, az bele lesz írva. Mint amikor Batyu bemegy valahova és akkor az “bele van menve”. Az nem ide tartozik, … de akkor nem is írom ide: önuralom. Mint Lacáéknál az egyre legendásabb hetvenes, később jövőknek a 80-as években. Please note: nem mindent írok le: jut is marad is.
Észre se vettem,
mentéskor az egyik alkalommal a szévdraft helyett az apdét gombot nyomtam, s észrevétlenül ott vergődök máris a világhálón egy eldugott sarokzugban, amit odaszőtt a világhálóra egy világpók. Én azt hittem, hogy – végre – 40 évnyi kötelességtől már csaknem teljesen megszabadulva szárnyalok, kötetlenül, észrevétlenül szárnyalok, s valójában – talán egy könnyen melegedő padlás láthatatlan sarkában – vergődök. De hát nem vergődök, azt tudom. Ha jön egy pók, majd – sebaj – megesz. Van jó érzéstelenítője állítólag.
Egyre több a szabadságom:
már ma – a böjt előtt egy nappal – úgy vagyok itthon, mint holnaptól leszek 70 méterrel arrébb, otthon. S aztán 4 hónap igazi szabadság. Furcsa, hogy a gyerekeim huszonöt év alatt jobban felnőttek, önállóbbak, függetlenebbek mint a – volt – iskolám negyven év alatt.
Igen kicsit már szabadságon vagyok.
Tegnap leadtam az utolsónak szánt adminisztratív opuszomat, egy tanári mesterkurzus ‘eng. tervét’, ahogy az építészek mondják. Már csaknem két építész van a családban. Egy egész: Edit, és egy fél (se): Maya. A képzési program is egy konstrukció, mint egy ház. Az enyém újszerű anyagokból épül (sok projekt és esemény meghintve kevés kurzussal), újszerű módszerekkel (tanítványtól és mestertől egyaránt), újszerű kötőelemekkel, újszerű energiaforrások felhasználásával, régi, eredeti célok felelevenítése végett.
nótbukok