Vendvidéki gombatúra – 2022. november 10. – 11. – 12. – 13.

10. csütörtök
Tényleg semmi gomba, csak az utazás. Rövidebb lett a hosszú út, bár egy teljesen értelmetlennek látszó útelzárás bő félórás dugót okozott az 1-esen, bár az autót félóránként ki kell kapcsolni egy pillanatra, hogy a komputere elfelejtse, hogy az autóban valami el van romolva, bár az autó nem frissített GPS-e a “szántásban” visz egy darabig, mert nem tudja, hogy oda időközben épült egy autópálya, s bár az utolsó kilométereken már akkora a köd, hogy tényleg csak a telefon térképnek köszönhető, hogy befutok a továbbra is barátságos Apát hotelbe. Most nem hagytam ki a finn szaunát vacsora előtt. Jól tettem.

11. péntek
Hajnalban hatékony szakanyag írás, de aztán reggeli, és irány ugyanaz a vidék, mint októberben. Nem annyira bőséges a kínálat, mint akkor, de – november ide vagy oda – még mindig sokkal több és többféle gomba van, mint amit én eddig másutt láttam. Mire néha elkeserednék elém toppan valami érdekesség, vagy szépség vagy bőség. Jobban megválogatom, mit szedek fel és mit nem, remélem helyesen. Bő 4 óra és 7 kilométer után a teríték:

leginkább:
Sárga gereben – Hydnum repandum
Sárgásvörös gereben – Hydnum rufescens

egy helyről, szép csokor
Kései laskagomba – Pleurotus ostreatus

általában öreg de ritkán még egészséges
különféle fenyő-, arany-, érdes- tinóruk – tejszínes szószban finomak lesznek

egy-két nagyon öreg, de egészségesnek látszó
Lucfenyvesi rizike – Lactarius deterrimus

pár darab
Kocsonyás álgereben – Pseudohydnum gelatinosum

két jókora
Nyírfa-tapló – Fomitopsis betulina
megkeresem, aki foglalkozik ilyesmivel, hátha kell neki

és tengernyi
Pelyhes keserűgomba – Lactifluus vellereus
amiből majd csak akkor szedek többet, ha valamelyik gomBABArát vagy gombaRAJongó kifejezetten kér, annak ellenére, hogy a magyar könyvekben ha – nem is mérgezőnek – de nem ehetőnek van kategorizálva, s bár tényleg keserű és tényleg nehezen emészthető, hacsak valaki nem bírja és szereti jól megégetve(!), ahogy sokak szerint és bizonyos országokban papíron is (és egyébként szerintem is) nagyon karakteres és finom.


12. szombat
?