Fővárosi Nagycirkusz Tetőterasz – MEGHÍVÓ

ARCHIV

Kedves Kollégám!

Talán némi magyarázatra szorul, miért továbbítom saját honlapomról Fekete Péter és Reidl Kamilla invitálását a Fővárosi Nagycirkusz tetőteraszára:


Újra-olvasva, alig van, mit hozzá tennem, …

… talán annyit, hogy 4 év csendes építkezés, együttműködés után, kibővített képzési profillal, annak megfelelő fenntartóval, szélesebb társadalmi integrációval, új vezetéssel folytatja munkáját a BKTF, várhatólag ősztől már új nevén, mint Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola.

Természetesen szurkolok az új fenntartó képviselőjének Fekete Péternek – s ha szabad méginkább – Reidl Kamillának, eddigi helyettesemnek, június 15-től a főiskola Megbízott Főigazgatójának, és persze mindannyiótoknak. Remélem, jól fog működni az új konstrukció, melyben a magam új posztján, – mint a Tanárképzés Tanszék vezetője és a tánctanár képzés szakfelelőse szolgálhatom én is a megkezdett célokat.

Ünnepeljünk egy kicsit szerdán, aztán arra kérlek, – kedves meghívott kollégám – támogassuk együtt továbbra is a megújuló intézmény munkáját: precíz munkával, tanáccsal, türelemmel, – ha kell kritikával.

Készítettem egy kis KÉRDŐÍVET, segíts ezzel meghívóinknak az előkészületekben.
Találkozzunk – kérlek – 14-én szerdán!
Iván

ps.
Hogy miért az angelusivan.com-ról?
Még bébi, de már alakul rengeteg tervem kerete, hiszen nekem is, mint végzőseinknek:

a “honlapom a holnapom”.

i.